szerző: Joe Dever
eredeti megjelenés: 1990-93 (Lone Wolf sorozat)
terjedelem: 350 fejezetpont
műfaj: fantasy
The Plague Lords of Ruel
A Sötét Urak végleges legyőzése óta béke honol Magnamundon. Öt évet töltöttünk az országok újjáépítésével és egyesítésével, valamint Nagymesteri képességeink csiszolásával. Újjáalapítottuk rendünk lerombolt kolostorát, ahol tehetséges újoncok új nemzedékét képezzük ki. Most azonban újabb kihívással kell szembenéznünk: Ruel kegyetlen Cener druidái egy halálos járványt akarnak Magnamundra szabadítani. Kai Nagymesterként csak mi állíthatjuk meg őket, mielőtt totális pusztulást hoznak világunkra.
The Captives of Kaag
A Sötét Urak legyőzött seregeinek maradéka Kaag erődvárosába húzódott vissza. Eddig elszigetelten rejtőztek ott, ám most úgy tűnik, egy gonosz hatalom éledt fel Kaag labirintusaiban, amely ráadásul foglyul ejtette barátunkat, Banedont is. Úgy tűnik, a gonosz Nadziranim boszorkánymesterek a mágiája titkait akarják kiszedni belőle, amellyel még hatalmasabbá válhatnak. Be kell merészkednünk a sötét útvesztőbe, hogy kiszabadítsuk barátunkat.
The Darke Crusade
Ezúttal Sarnac király, Lencia ura kéri a segítségünket. Lencia régóta háborúban áll a gonosz hadúr, Magnaarn vezette drakkarokkal. A küzdelem baljós fordulatot vett, Magnaarn ugyanis fejébe vette, hogy felkutatja a legendás gonosz ereklyét, Darke Végzetkövét, amellyel a környező erődökben lakozó boszorkánymestereket és Giakokat is az uralma alá hajthatná. (A Végzetkő eddig a Sötét Úr, Dakushna birtokában volt, Nyras Jogarának részeként.) A régi barátságunk jegyében meg is ígérjük Sarnacnak a segítséget.
The Legacy of Vashna
A legerősebb Sötét Úr, Vashna szelleme a Maaken-hasadék mélyén szunnyadt, amióta I. Ulnar, Sommerlund királya csatában legyőzte őt. A sötétség szolgái évszázadok óta próbálják megidézni őt... és most úgy tűnik, fáradozásaikat siker koronázza. A hasadék körül különös viharok tombolnak és furcsa fényeket látni. Odautazunk hát, hogy kivizsgáljuk az ügyet, és elhárítsuk a lehetséges katasztrófát.
The Deathlord of Ixia
Messze nyugaton húzódik Ixia jeges, kihalt félszigete, amely tízezer év óta Ixiataaga, a Holtak Nagyurának birodalma. Alattvalói élőhalottak, akik arra kárhoztattak, hogy örökké szolgálják őt. Ixiataaga sokáig Xaagon rettenetes városában volt bebörtönözve. Most azonban felbukkant Magnamundon egy sötét tárgy, a Halál Pálcája, amely valahogyan Ixiataaga birtokába került és kiszabadította őt. A halál seregei tehát ismét elnyeléssel fenyegetik Magnamundot, és csak mi állíthatjuk meg a fenyegetést - a Holtak Nagyurának legyőzésével.
Dawn of the Dragons
Mialatt Ixia távoli vidékén harcoltunk, Naar, a sötét isten legfélelmetesebb szolgáit, a sárkányfajzatokat zúdította Sommerlundra. Célja otthonunk, a Kai kolostor elpusztítása. Amilyen sebesen tudunk, haza kell sietnünk, hiszen tanítványaink, a Kai újoncok bármilyen tehetségesek is, nélkülünk nincs esélyük egy ilyen hatalmas gonosz megállítására. Több ezer mérföldet kell megtennünk tengeren és szárazföldön, és minden óra számít.
Wolf's Bane
Veresége után Naar, a sötétség istene bosszút forral. A Sötétség Síkjáról egy bajnokot küld Magnamundra - egy bajnokot, aki a mi másolatunk. Mikor hajónk kiköt Anskavenben, hűvös fogadtatásban van részünk a lakosság részéről és a város bárója letartóztat minket. Kiderült, hogy gonosz alteregónk szörnyű pusztítást végzett előttünk, így most mindenki meg van győződve arról, hogy Naar lelke megszállt és a Jó ellen fordított minket. Sőt, királyunk egyenesen a megölésünkre adott parancsot elit vadászainak. Ám mielőtt másolatunk, a Farkasvész nyomába eredhetnénk, ki kell szabadulunk börtönünkből.
The Curse of Naar
Farkasvésszel vívott csatánk közben egy portálon keresztül a Sötétség Síkjára kerültünk, egyenesen Naar isten tróntermébe. Itt megpillantottuk a híres Holdkövet, amelyet az isteni hatalmú Shiantik hoztak Magnamundra az ermberiség hajnalán. A Holdkő hordozza tudásuk és hatalmuk javát, érkezése Magnamund időszámításának kezdetét jelenti. Most pedig Naar karmaiban van, aki ennek segítségével tetszése szerint nyithat Árnykapukat Magnamund bármely részére. Ez azt jelenti, hogy a végső csatánk még hátravan: vissza kell szereznünk a legendás tárgyat a sötét istentől.