Ez a hosszú nevű sorozat Joseph Daniels két könyvből álló sorozata. Amint a neve is mutatja, ezekben a könyvekben szellemek után fogunk nyomozni a múltban és a jelenben. Természetfeletti krimikről van tehát szó, ahol rengeteg információt kell megszereznünk és összeraknunk, hogy megoldjunk egy-egy rejtélyt.
Mindkét könyv igen kiváló olvasói értékeléseket kapott és hosszú időre izgalmas fejtörést kínál - ez különösen igaz a második könyvre a maga nem kevesebb, mint 1000 fejezetpontjával. A két könyv összefügg egymással, így érdemes az elsővel kezdenünk az olvasást.
Szabályrendszer
A könyvek - időutazós történethez képest - kevés és egyszerű szabályokkal dolgoznak, ráadásul olvasóbarát megoldásként nem egyszerre közlik ezeket, hanem fokozatosan, ahogyan a történetben szükségünk lesz rájuk.
Főjellemzőink nincsenek, ehelyett az egyik legfontosabb jellemzőnk az Időutazó Pontjaink száma (Time Travel Points, TTP). Ez kezdetben 10, s ennek segítségével visszaugorhatunk az időben. Minden fejezetpont alatt zárójelben szerepel azon pontok száma, ahonnan elérkezhetünk arra a pontra, így visszafelé is tudjuk követni az utunkat. Egy fejezetpontnyi visszaugrás 2 TTP-be kerül, de vannak olyan pontok, ahol ennek többszörösét is el kell költenünk (ha több idő telt el a két fejezetpont között). Időutazó Pontjainkat bizonyos tárgyakkal tölthetjük fel, de mivel kevés van belőlük, jól kell gazdálkodnunk velük.
TTP-inket az idő lelassítására is felhasználhatjuk. Ilyenkor ha olyan helyzetben vagyunk, ahol gyorsan kell cselekednünk, +2 bónuszt kapunk a dobásunkra.
Időutazásaink során bepillantást nyerhetünk a jövőbe is, azaz Jövőbeli Tudásra (Future Knowledge) teszünk szert. Ez egy betű + szám kombinációból áll. A betűre a szöveg hivatkozhat, a számot pedig hozzá kell adnunk az aktuális fejezetszámunkhoz. Pl. ha a szöveg azt írja, hogy FK: A+23, az azt jelenti, hogy ha rendelkezünk az A jelű jövőbeli tudással, 23-ad adjunk a fejezetszámhoz és lapozzunk oda. Vannak olyan tudások, amelyek több részből állnak, ilyenkor a megfelelő számot csak akkor ismerhetjük meg, ha az adott FK összes darabját megszereztük.
Kalandunk során nagyobb időugrásokat is tehetünk a múltba. Ehhez nem kell TTP-t költenünk, viszont pontos dátummal kell rendelkeznünk. Emellett megfelelő ruházatot is kell vennünk az antik áruk boltjában. A múltból több alkalommal is visszatérhetünk a jelenbe, viszont minden dátumra csak egyszer utazhatunk vissza, tehát bölcsen kell döntenünk, hogy mikor térünk vissza.
A harc szabályai meglehetősen sajátosak. Először is készítenünk kell egy táblázatot, amely hat oszlopból és a könyv által megadott számú sorból áll. Minden rubrika egy harci körnek felel meg. Egy körben dobunk két kockával magunknak és az ellenfélnek is, és akié a magasabb, az nyeri a kört. Ha mi nyerünk, X-et teszünk a rubrikába, ha az ellenfél, akkor O-t. Ha betelt egy sor, akkor a következő sor dobásainál +1-et kap az a résztvevő, aki több találatot ért el (ez a bónusz nem halmozódik).
Időutazási képességeinket harcban is alkalmazhatjuk. 2 TTP-ért +2 bónuszt kaphatunk, vagy pedig újradobhatjuk a kör mindkét dobását. 5 TTP-ért egy egész sort újradobhatunk, míg 8 TTP-ért az egész csatát elölről kezdhetjük.
Végül pedig időkövek révén speciális képességekre is szert tehetünk.
Könyvek: