Játékkönyvek a nagyvilágból

Élet a Fighting Fantasyn túl

Lone Wolf sorozat

A Lone Wolf (Magányos Farkas) sorozat a harmadik leghosszabb játékkönyv-sorozat a világon (az első a Choose Your Own Adventure, a második a Fighting Fantasy sorozat), összefüggő történetként pedig egyértelműen az első helyen áll. Szerzője Joe Dever és jelenleg 31 könyvből áll. Az első 28 könyvet 1984 és 1998, a 29-31. könyvet pedig 2016 és 2020 között adták ki. A sorozat utolsó kötete még nem jelent meg. (A 29. könyv után a szerző halála miatt a fia és más szerzőtársak folytatták a sorozatot.)

A Lone Wolf egy ízig-vérig hagyományos fantasy világon, Magnamundon játszódik, amely a Titánhoz hasonló részletességgel van kidolgozva, több tucat országgal. A Jó és a Gonosz küzd egymással ezen a világon; előbbieket a Kai Urak, utóbbiakat a Sötét Urak képviselik. A Kai Urak Kait, a Nap istenét szolgálják. Ez a rend a Magnamund északi részén fekvő Sommerlund ország legkiválóbb harcosait tömöríti, akik képzésük során egyre több misztikus képességet sajátítanak el - tehát egyfajta harcos szerzetesek vagy paplovagok ők. Ellenfeleik, a Naart, a Sötétség istenét szolgáló húsz Sötét Úr célja Magnamund alávetése, ehhez varázshatalmukon kívül a giakokból (ezek a helyi orkok), vordakokból (pszít használó élőholtakból) és egyéb szörnyekből álló óriási seregüket használják fel.

A sorozat nagy részében egy Magányos Farkas nevű Kai Úr kalandjait és fejlődését követhetjük végig. A főhős fejlődése szempontjából a sorozat 4 kisebb ciklusra osztható:

  • Kai-ciklus (1-5.): itt a főhős a Kai kolostor pusztulása után egyedül maradt Kai harcosként igyekszik megmenteni azt, ami a rendből megmaradt.
  • Magnakai-ciklus (6-12.): főhősünk folytatja a küzdelmet a Sötét Urakkal és közben próbálja újjáalapítani a Kai rendet.
  • Nagymester-ciklus (13-20.): itt Magányos Farkas már az újjáalapított rend nagymestere.
  • Új Rend-ciklus (21-32.): itt új főhőst kapunk, a Kai rend egy másik nagymesterét (Magányos Farkas közben legfőbb mesterré vált).
  • Autumn Snow-ciklus: ez egy új spinoff-sorozat, amelyben egy Őszi Hó nevű női Kai-tanítványt irányítunk a Gonosszal folytatott küzdelmében.

A Lone Wolf könyvek általában rövidebbek a szokásosnál (350 fejezetpontosak), a kalandok meglehetősen lineáris felépítésűek. Ugyanakkor a folytatásos sztori érdekes helyszínekben, karakterekben és fordulatokban bővelkedik, kalandjaink tétje is egyre nő, így a sorozatot nehezen lehet abbahagyni, egyszerűen olvastatja magát.

Igen szimpatikus módon Dever hozzájárult ahhoz, hogy a sorozat könyvei ingyen letölthetővé váljanak a Project Aon nevű oldalról. Innen letölthető a világ leírása is The Magnamund Companion néven. A sorozat elképesztő népszerűségére jellemző, hogy a könyvek eladási rátái az ingyenes letöltés lehetősége után sem csökkentek érdemben, sőt 2020-tól az egész sorozat újrakiadását tervezik.

Magyarul a sorozatnak csak az 1. kötete jelent meg hivatalosan Menekülés a sötétségből címen, azonban készül egy rajongói fordítás a további könyvekből a Zagor oldalán, Killmaster jóvoltából. Eddig 8 könyv magyarítása készült el, ezekről leírást és kritikát olvashatsz itt.


Szabályrendszer

Két főjellemzőnk van, a Harci ügyesség és a Szívósság. Ezeken kívül megtanulhatunk speciális képességeket, amelyeket Kai tanoknak neveznek. Ezek: Álcázás, Vadászat, Hatodik érzék, Nyomkövetés, Gyógyítás, Fegyverforgatás, Elmepajzs, Elmecsapás, Állat-testvériség, Telekinézis. A 6. könyvtől a Magnakai tanokkal bővíthetjük tudásunkat, amelyek a következők: Fegyvermester, Állatok uralma, Mestergyógyító, Észrevétlenség, Vadászmester, Nyomolvasás, Elme-sokk, Elme-fátyol, Kapcsolattartás, Harmadik Szem. (Érdekesség, hogy ezeket 4 ismeret-körbe sorolják; az azonos ismeret-körbe tartozó összes képesség elsajátítása esetén bónuszokat kapunk a főjellemzőinkhez.) A 13. könyvtől kezdve pedig a Nagymester tanokkal ismerkedhetünk meg, ezek: Fegyverek nagymestere, Állatok nagymestere, Teljes gyógyulás, Beolvadás, Vadászat nagymestere, Nyomolvasás nagymestere, Kai-sokk, Kai-fátyol, Kapcsolattartás nagymestere, Mindentudás, Harci mágia, Kai-alkímia. (Ezek szintén növelik a főjellemzőinket.) A 21. könyvtől kezdve további Nagymester tanokat is megtanulhatunk: Asztrológia, Gyógynövények mestere, Elemek mestere, Mesterbárd.

Csatában először is ki kell számolnunk a harci arányunkat. Ez úgy történik, hogy a - képességek által módosított - Harci ügyességünkből kivonjuk ellenfelünk Harci ügyességét. Ezután dobunk egy tízoldalú kockával (tudomásom szerint ez az egyetlen játékkönyv-sorozat, amely nem hatoldalú kockákat használ), és kikeressük a Harci arány táblázatból azt a rubrikát, amely a harci arányunk és a dobott számunk metszetében lesz. Ez a rubrika tartalmazza azt, hogy hány Szívósság pontot veszítettünk mi, illetve ellenfelünk ebben a harci körben. El is menekülhetünk, ilyenkor az adott körben csak mi sebződünk.

Hátizsákunkban 8 tárgy lehet.


Könyvek

  1. Flight from the Dark
  2. Fire on the Water
  3. The Caverns of Kalte
  4. The Chasm of Doom
  5. Shadow on the Sand
  6. The Kingdoms of Terror
  7. Castle Death
  8. The Jungle of Horrors
  9. The Cauldron of Fear
  10. The Dungeons of Torgar
  11. The Prisoners of Time
  12. The Masters of Darkness
  13. The Plague Lords of Ruel
  14. The Captives of Kaag
  15. The Darke Crusade
  16. The Legacy of Vashna
  17. The Deathlord of Ixia
  18. Dawn of the Dragons
  19. Wolf's Bane
  20. The Curse of Naar
  21. Voyage of the Moonstone
  22. The Buccaneers of Shadaki
  23. Mydnight's Hero
  24. Rune War
  25. Trail of the Wolf
  26. The Fall of Blood Mountain
  27. Vampirium
  28. The Hunger of Sejanoz
  29. The Storms of Chai
  30. Dead in the Deep
  31. The Dusk of Eternal Night
  32. Light of the Kai (tervezett)

 

lonewolflogo_1.jpg

magn.jpg

Játékkönyvek a nagyvilágból

Leírások főleg angol nyelven megjelenő játékkönyvekről, sorozatokról.

Címkék

1980-as (36) 1990-es (14) 2010-es (36) 2020-as (25) Aaron Emmel (1) ACE Gamebooks (7) Adam Carter (3) Andrew Chapman (1) A Ghostly Time Travelling Game Book (3) A Road Less Traveled (4) Ben Dever (1) Blood Sword (6) C. Aaron Kreader (1) Car Wars (1) Creede & Sharleen Lambard (1) Cretan Chronicles (4) D. L. Lewis (3) dark fantasy (9) Dave Morris (21) David Honigmann (4) David Konkol (1) David Lowrie (5) David Sharrock (2) David Tant (5) David Velasco (1) David Walters (3) Demons Bane (3) DestinyQuest (5) Destinys Role (4) Eternal Champions (3) Fabled Lands (8) Falcon (7) fantasy (79) Fatemaster (1) Flint Dille (1) Gary Gygax (1) Golden Dragon (1) Graham Plowman (1) Herman S. Skull (3) hétköznapi (1) horror (7) J. H. Brennan (1) James A. Hirons (1) Jamie Thomson (28) Jeffrey Dean (4) Joe Dever (5) Joe Ward (1) John Butterfield (4) Jonathan Green (7) Jon Sutherland (1) Joseph Daniels (4) K. J. Shadmand (1) Literally Immersive Gamebooks (1) Lone Wolf (6) Mark Lain (4) Mark Smith (15) Martin Charbonneau (1) Martin Noutch (4) Michael J. Ward (5) Midnight Legion (1) mitológia (5) Oliver Johnson (7) paródia (5) Paul Gresty (2) Paul Vernon (1) Philip Parker (4) politikai (2) Portsrood Protectors (2) Real Life Gamebooks (1) Sagard the Barbarian (1) Sagas of the Demonspawn (1) Samuel Isaacson (7) sci-fi (26) Scott Haring (1) Shadow Thief (4) Simon Farrell (1) Simon Wiese (1) sorozat (28) steampunk (6) Steam Highwayman (4) Steve Jackson (1) Swen Harder (1) The Cluster of Echoes (5) The Entram Epic (4) The Legends of Skyfall (5) thriller (6) Tolkien Quest / Middle-Earth Quest (1) történelmi (1) Two-Fisted Fantasy (3) Victoria Hancox (5) Vincent Lazzari (1) Virtual Reality / Critical IF (5) VulcanVerse (1) W. G. Armintrout (1) Wayne F. Densley (1) Way of the Tiger (9) Woven Paths (2) Yve Newnham (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása